Magyarországon megrendezésre kerülő PÉNZ7 missziója, hogy
– felhívja a figyelmet a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára, a vállalkozói kedv megteremtésének, az üzleti ismeretek megalapozásának lehetőségére,
– a pénzügyi ismeretek mellett helyet adjon a vállalkozói kompetenciafejlesztés, és a vállalkozói ismeretek bevezetésére az iskolákban,
– országos szakmai önkénteshálózat kiépítésével és a programba való bevonásával támogassa a pénzügyi, vállalkozói oktatás élményalapú megvalósulását,
– széleskörű szakmai összefogás megteremtésével segítse a különféle, pénzügyi, vállalkozási edukációs projektek terjedését, hasznosulását.
Ehhez a FABRI felsősei is csatlakoztak!
Az év aktuális hetében a jelentkező diákok csapatokat alkotva gyűjthetik a pontokat napról-napra, egy-egy pénzügyekkel kapcsolatos feladatmegoldással. Az idén 42 csapat jelentkezett a témahétre.
5-6. évfolyamból 31 csapat, 7-8.évfolyamból 11 csapat mérte össze pénzügyi ismereteit. Ebben az évben újdonság volt Kertész Zoltán találkozása a csapatokkal/ március 8-án a 3. órában. / Sok kérdés, sok, jó válasz és nagy érdeklődés fogadta a Zöld Bankban dolgozó szakembert.
Köszönjük önkéntes munkáját!
Reméljük a jövő tanévben is legalább ennyi csapattal vághatunk neki a PÉNZ7-nek!
A legjobbak jutalmazásában a Fabriczius Alapítvány közreműködik. Köszönjük!
PÉNZ7 NYERTES CSAPATAI 2024.
5.évfolyam: | 45 pont |
LOTTÓLAKÓK-5.a | 44 pont |
KASZINÓ KIRÁLYOK-5.d | 43 pont |
DOLLÁROK-5.d | |
6.évfolyam: | |
ÁFA KIRÁLYOK-6.b | 43 pont |
MONEYGIRLS-6.b | 39 pont |
DOLLÁR MILLIOMOSOK-6.b | 38 pont |
ARANYTRIÓ-6.g | 38 pont |
7. évfolyam: | |
TÚL NAGY AZ INFLÁCIÓ -7.f | 49 pont |
MLLIOMOS CSIBÉK -7.f | 48 pont |
CSÓRICSAJOK-7.g | 48 pont |
DOLLÁROK-7.f | 47 pont |
Gratulálunk a nyerteseknek!
További híreink...
Halloween Party
Junior nyelvvizsga jelentkezés
Sportsiker – Judo