A Fabriczius Alapítvány támogatásával az idei tanévben is december utolsó iskolai napján december 21-én megrendezésre került iskolánk névadója előtt tisztelgő különleges nap, a Fabriczius-nap. A nap programjait két nagy csoportra tudjuk osztani.
Az egyik csoportba tartoznak a kreatív programok, melyek 16 helyszínen zajlottak, ahol a gyerekek sajátkezűleg készíthettek el apró ajándékokat szeretteiknek.
Ebben a programcsomagban kapnak helyet a kézműveskedést kevésbé kedvelő tanulók számára készített egyéb lehetőségek, események: sakk szoba, szabaduló szoba, karácsonyi fotósarok, angol és német teaházak, társasjáték szoba, gamer szoba, mozi szobák, sportjátékok, valamint a drámajáték szoba is.
A programok másik csoportja az egészséges életmódhoz kötődik. Egészségnapot tartunk. Ennek lényege, hogy egészséges, finom, tápláló tízórait készítünk a tanulóknak, nagy sikerrel. Még az olyan zöldségek is gyorsan elfogynak, mint a nyers cékla, káposzta. Úgy tűnik, hogy sokminden múlik a tálaláson és a közösségben való étkezésen, no meg a jó hangulaton!
Ismét megrendezésre került az Irodalmi kávéház is a Fabriczius napon. A hagyományainknak megfelelően ismét egy-egy irodalmi évforduló köré építettük fel a foglalkozásokat. 2022-ben ünnepeltük Szabó Magda születésének 105., Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulóját.
Ennek fényében az Irodalmi kávéházban foglalkoztunk Nemes Nagy Ágnes: Bors néni kötetével. Először fűszereket szagolgattunk, tapogattunk, majd Bors nénit próbáltuk elképzelni. Végül magát a kötetet ismertük meg, benne a Nemes Nagy Ágnes által megalkotott Bors nénit. Mókás volt összevetni a saját elképzeléseinket a kötetben megformált alakkal. Mivel a verseskötet nehezen elérhető papírformában, a modern technika sietett segítségünkre: pdf formátumban tabletekre letöltve tudtuk „lapozgatni” a könyvet.
Szabó Magda: Tündér Lala című meseregénye sokak kedvence. Az Irodalmi kávéházban arra voltunk kíváncsiak vajon mennyire olvastuk figyelmesen Lala történetét. Kvízkérdésekre, nyelvtani feladványokra, keresztrejtvényekre válaszolva derült fény a regény részleteire. Az irodalmi feladványok, olvasgatások mellé természetesen koffeinmentes kávé is járt.
Jó hangulatban, nevetgélve telt 2022 utolsó iskolai napja.
További híreink...
Szekrény bérlése
Testnevelés póló és nadrág rendelés
Ballagás, alsó tagozatos évzáró, felső tagozatos évzáró képei