FABRICZIUS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

2112 Veresegyház, Fő út 77-79.

Sportsiker – Asztalitenisz

Veresegyház asztaliteniszező gyerekeinek kiváló szereplése!

2 arany, 1 ezüst és 1 bronzérem. Öröm, szeretet, könnyek és érzelem gazdag sportpillanatok.

– A Fabriczius lány csapat (Hajdu Anna, Bende Zsófia, Kleszó Dorka, Jovanovic Doris) és Hajdu Anna aranyérmes, Mészár Abigél ezüstérmes, Törőcsik Ferenc bronzérmes egyéni versenyszámban az országos asztalitenisz diákolimpiai döntőn 2025. február 21-23 között!

Ez az elmúlt 10 év 2. legeredményesebb szereplése 2023 követően. Veresegyház város a képzeletbeli dobogó 2. fokán végzett a megszerzett 2 első és második hellyel – a főváros mögött – városi szinten.

Kiskunfélegyháza városa ill. a sportcsarnokuk immár 4. alkalommal volt az országos döntő helyszíne. 20 asztalon ismét kiváló körülmények mellett bonyolították le a finálét a rendezők, Sári László versenybizottsági elnök vezetésével.

Megyéket nézve Pest és Budapest 3-3 elsőséggel az élen. (Gyál tett hozzá egy aranyérmet Pest megyéhez)

 

Elmondhatjuk, hogy mi mindent beleadtunk a felkészülésbe és még a betegség is akkor jött, amikor még belefért.

 

Veresegyházi/Galaxis AK eredmények a döntőn:

 

III-IV.-es összevont korcsoport, lány csapat (2010-2013)  1. helyezett:

Fabriczus József Általános Iskola (Hajdu Anna, Bende Zsófia Liliána, Kleszó Dorka, Jovanovic Doris)

– döntőn segítőik: Kajári Balázs, Horváth Kálmán, Letanóczki István

A hab a tortán.

A tavalyi és a 2022-es évben 2. végzett csapat, minden évben egy helyen változva a felállásban. Ennek a tanévi diákolimpiának a 2 messze a legfiatalabbal (Dorci és Doris) vágtunk neki a mezőnyben és ez az országos döntően is így volt, hisz ketten az „alsós” csapat kategóriában is indulhattok volna még.

Nagyon motiváltan, szülői támogatással a háttérben dolgozta végig az évet mind a 4 lány az újabb siker érdekében. Az idei év komoly mezőnyt hozott, már az első meccseken is éles küzdelem volt, jól jellemzi a küzdelmet, hogy 2:1-re nyerték a lányok a 3 csoportmérkőzést. A sorminta folytatódott, mindig volt olyan a stabil Anna mellett, aki hozzátette a győztes mérkőzését a diadalhoz.

A döntőben az esélyesebb sombereki csapat ellen még rátettek a lányok, minden labdamenet „élet-halálharc” volt. Zsófi könnyed 19:17-es szettel indítva 2 labdányira állt a bravúrgyőzelemhez, de az első két mérkőzés után Dorci „ember feletti” győzelme nyitotta most meg a kapu a végső felé. A mindent eldöntő mérkőzésen, a szombati napon a két legjobb játszott egymással. Ki-ki mérkőzésen egészen 2:2 7:10-nél 3 mérkőzés labdája volt az ellenfélnek, de most Anna fordított és 12:10-re megnyerte a mérkőzést és jött a frenetikus örömünnep. Ezzel a lányok beírták magukat a Galaxis történetébe, hisz első veresegyházi lánycsapat, aki országos döntőben nyerni tudott.

III-IV.-es összevont korcsoport, lány egyéni (2010-2013):
Hajdu Anna (2011, Fabriczius József Általános Iskola)  1. helyezett.

– a döntő segítője: Letanóczki István

A csapatdöntő hihetetlen élményeit kialudva kezdte az utolsó napon az egyéni versenyt. Sok idő nem volt, hisz második meccsén váratlanul már jött az előző napi döntőbeli rangadó visszavágója. Ez most lélegzetnyivel már „könnyebb” volt (3:1) és egészen a döntőig menetel, útközben 1 szemcsés játékost is búcsúztatva. A másik ágon egy másik, szintén szemcsés borítást használó sporttársa mindenkit kiejtett, aki gyors asztal feletti játékot játszott így ő lett Anna ellenfele a fináléban. Ezt a feladatott is megoldotta 3:0-ra és a napon 1 szettet vesztve már 2 szeres győztes lett a hétvégén, ami most először fordult elő a lányoknál esetünkben és az érmek számát tekintve a legeredményesebb asztaliteniszező lány lett az eddig megszerzett 2 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel.

A lány csapat és Anna győzelmével csatlakozott a Galaxis diákolimpia bajnokaink klubjához, ami velük együtt most már 11 nevet/csapatot számlál!

2016: Letanóczki Dalma, Cserey Bálint, 2018: Szaszák Csongor, 2019: Letanóczki Dalma A-kat, 2022: Ozsváth-Sarok Ákos, 2023: Kukucska Martin, Ozsváth-Sarok Ákos, Kálvin Téri fiú csapat (Ozsváth-Sarok Ákos, Pyka Botond, Törőcsik Ferenc, 2025: FODISZ diákolimpia Ifj. Szappanos Sándor, Fabriczius lány csapat (Hajdu Anna, Bende Zsófia Liliána, Kleszó Dorka, Jovanovic Doris) és Hajdu Anna.

Iskolai/Intézményi ranglista

Óbudai Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
3900
pont
2.
Fabriczius József Általános Iskola
3000
pont
2.
Szekszárdi Garay János Gimnázium
3000
pont
2.
Siófoki Beszédes József Általános Iskola

 

Ezúton szeretnénk gratulálni a versenysorozaton elindult összesen
Galaxisos gyermek indulónknak, az országos döntőig eljutóknak, a helyezetteknek, a
dobogósoknak és a bajnoknak.

Szeretnénk megköszönni az országos döntőn is megjelent szülőknek a logisztikát, a szurkolást, gyermekük folyamatos támogatását. Kajári Balázsnak, Horváth Kálmánnak és a Galaxis AK és VSE segítő tagjainak (kiemelten Szkupi Zoltánnak, Sárosdi Istvánnak, Balogh Dánielnek, Sztranyan Jánosnak, Gubai Györgynek, Szalay Tamásnak), Gabinak, minden Galaxisos sporttársunknak, köztük Ozsváth Zsoltnak, Ozsváth-Sarok Ákosnak, a gyerekek külsős plusz segítőinek (Végh Zsuzsanna, Hoffmann Tamás), a veresegyházi iskolák igazgatóinak, vezetőségének, osztályfőnököknek, háttérben dolgozó tanárnők/tanár urak (Erdiczky Krisztina, Bódis Péter) és a Mézesvölgyi iskola dolgozóinak munkáját, akik a szürke hétköznapokon szintén támogatták a gyerekeket.

Köszönjük szépen a Veresegyház városi önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a GE Hungary Kft. és Atinveszt Kft., Teleporter Kft. támogatását!

Fotó:  MDSZ, Diakolimpia FB oldal, Letanóczki István illetve a családok által készítettek.

Üdvözlettel:

Letanóczki István