FABRICZIUS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

2112 Veresegyház, Fő út 77-79.

Medve Matek Go

Kedvcsináló egy szabadtéri matek versenyhez.

Iskolánkban már hagyomány lett, hogy minden tanévben benevezünk a Medve Matek versenyre. Így történt ez idén ősszel is, pár nap alatt 146 fő jelentkezett a felső tagozatban a versenyre. Vannak, akik úgy érezték, nekik ennyi nem lesz elegendő, így egy csapásra a tavaszi fordulóba is beneveztek, így összetett versenyben is részt vesznek. Nekik van esélyük, hogy bejussanak az országos döntőbe is, amit majd a Gellért hegyen rendeznek meg a tanév vége felé.

Az őszi fordulót október 4-én tartottuk meg, a városi strand mellett kijelölt szabadtéri pályán. A helyszínen nem lehet semmit látni abból, hogy milyen nagyszerűen megtervezett verseny helyszínén járunk. Okostelefonnal versenyezhetsz, azon kapod a feladatokat, a három fős csapatod összeadhatja minden tudását és megoldjátok a feladatot, majd a telefon gps-ének segítségével megtalálod a helyszínt, ahol elküldheted a megoldást, és kapod az új feladatot… mindezt addig, amíg minden feladatot megoldasz, vagy lejár az időd. Közben sokat sétálsz a jó levegőn, beszélgetsz a barátaiddal és érdekes feladatok megoldásán töröd a fejed.

Az őszi eredmények alapján iskolánkban a legjobb eredményt elért tanulók

5-6. évfolyamról

Mérész Vince, Holes Zsombor, Borsányi Miklós a 6. b osztályból,

Bátka Csongor, Galli Nóra, Goldpergel Ádám az 5. b osztályból;

7-8. évfolyamról

Keresztényi Orsolya, Benedek Anita, Balogh Mira a 8. b osztályból,

Rikker Dóra, Császár Dóra, Bácsi Hanna a 8. d osztályból.

 

Gratulálunk nekik!

De még itt nincs vége, hiszen a tavaszi fordulóban bárkinek sikerülhet ugyanez! Ha eddig nem neveztél, még most sem késő, egészen április elejéig van lehetőséged benevezni! A tavaszi forduló időpontja 2025. április 04. 13.30! Ha többet szeretnél erről megtudni és alsó tagozatos vagy, kérdezd a tanítódat, ha felső tagozatos, akkor kérdezd a matematika tanárodat! Várunk minden új jelentkezőt!

Novemberben matematika és informatika órán is volt lehetőség online versenyre, amelynek neve Logirintus. Ezt a versenyt is ugyanaz a csapat szervezte, mint a Medve Matekot.  Három témakörben lehetett versenyezni, matematika, pénzügy illetve tűzveszélyes tudomány néven. Több, mint 150 tanuló vett részt ebben a kalandban, ami nagyon tetszett nekik és szinte mindenki sikeresen teljesítette a kihívást. Sokan gyémánt és arany rangon végeztek. A következő ilyen lehetőséget is nagyon várjuk!