FABRICZIUS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

2112 Veresegyház, Fő út 77-79.

Nagy Megoldó Kerestetik verseny

NAGY MEGOLDÓ KERESTETETT ISMÉT!

Az idei tanévben is március 23-án megszerveztük a tanulási nehézséggel küzdő tanulók számára a komplex tanulmányi vetélkedőt a Nagy Megoldó Kerestetik címmel.

Az idei év témája a tavasz és húsvét volt. A versenyen négy fős csapatok versenyeztek legkülönbözőbb műveltségi területeken. Informatikán rövid programozós feladatot kaptak, természettudományi területen vízkeménységet mértek szövegértéssel kombinálva, technika és életvitel területen húsvéti dekorációt készítettek, mely leírása idegen nyelven íródott, humán területen pedig újságokból válogatott szavak, képek segítségével tavaszi, húsvéti hangulatú költészeti kompozíciót készítettek.

Az idei tanévben sajnos alacsony volt az érdeklődés, csupán hat csapat nevezett, a hetedik évfolyam nem is képviseltette magát. Azok a csapatok, akik részt vettek a vetélkedőn azonban rendkívüli versengést mutattak be. Az első három helyezett csapat között egy-egy pont különbség alakult ki, mutatva a verseny élességét. A tanulók nagyon komolyan vették a feladványokat, fegyelmezetten, ügyesen dolgoztak. A pontszámok mellett az idei vetélkedő érdekessége, hogy az ötödik évfolyam tarolt. Lássuk az eredményeket:

I. helyezés 5. e osztály

  • Pintér Ákos
  • Őri Korina
  • Heincinger Máté
  • Bicsák Borbála

II. helyezés 5. e osztály

  • Szabó Bernadett
  • Sándor Luca
  • Nagy Ivó
  • Gyulai-Prenner Hanna

III. helyezés 5. h osztály

  • Sessler Dávid
  • Pintér Zsuzsanna
  • Kerekes Krisztina
  • Ferenczi Rebeka

A dobogós helyezést elérő tanulóknak gratulálunk! A vetélkedő résztvevőit május 9-én a Fabriczius Alapítvány támogatásával élménnyel ajándékozzuk meg, Budapestre utazunk szabadulószobás programra.