Sulibörze 2021.10.09.

Immár hagyományosan, az idén mégis rendhagyó módon került sor október 9-én a veresegyházi SULIBÖRZÉ-re. Hagyományos volta abban a tekintetben, hogy ez volt a 13. alkalom, rendhagyó pedig abban a tekinteten, hogy az ötletgazda KINCS Alapítványtól a szervezés és megvalósítás átkerült iskolánk pályaorientációs szakvizsgával rendelkező tanárai kezébe.

A SULIBÖRZÉ-re olyan intézményeket hívtunk, amelyek jól megközelíthetőek Veresegyházról, ugyanakkor igyekszünk széles képzési skálát bemutatni a tanulóknak és családjaiknak. A börzére a meghívást 23 középfokú oktatási intézmény fogadta el, sajnos a rendezvényen csak 18 iskola jelent meg. Az elmaradás oka sokszínű, bízunk benne, hogy nem egy állandósuló jelenségről van szó.

A rendezvényt hagyományos módon városunk polgármestere, Pásztor Béla nyitotta meg. Köszöntő szavai után a Fóti Népművészeti Gimnázium és Szakgimnázium Tánc tagozatának növendékei csárdás produkciója következett. A megnyitó ceremónia után indul a börze: információ csere a kiállító iskolák és továbbtanulás előtt álló tanulók valamint szüleik között.

A börzét kísérő programokkal színesítettük: pályaorientációs tanácsadásra és VR szemüveg segítségével, 8 szakma megtapasztalására volt lehetőség. Sajnos, a nagy érdeklődésre számot tartó grafológus tanácsadásra nem került sor szakemberhiány miatt.

A SULIBÖRZÉT a tavalyi tanévben nem tudtuk megrendezni a járványügyi szabályozások miatt. Valószínűleg, hogy ennek is köszönhető a kiemelkedően magas látogatói szám: 500 tanulót regisztráltunk a rendezvény bejáratánál. Ez azt jelenti, hogy közel 1000 fő volt a látogatottságunk, mivel a faitalok nagy része legalább egy szülővel érkezett a programra. De akadtak olyan szerencsés diákok is, akik a szülő mellett tanárukat is maguk mellett tudhatták ezen a délelőttön. Fontos tény számunkra, hogy rendezvényünkön nem csak a fabris diákok vettek részt, de Veresegyház kistérségét is meghaladó településekről is. A teljesség igénye nélkül, érkeztek hozzánk látogatók Erdőkertes, Gödöllő, Szada, Mogyoród, Őrbottyán, Vácrátót, Dunakeszi, Galgagyörk, Domony, Galgahévíz, Göd, Tura, Isaszeg településekről.

A pályaválasztási tanácsadást a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pályaorientációs pedagógus továbbképzésen és az emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon részt vevő hallgatók tartották, szám szerint 122 beszélgetést folytattak az előre kitöltött kérdőívek kapcsán.

A szervezők nevében megköszönöm az Észak Pest megyei Iparkamara munkatársának, hogy VR szemüveggel kitelepült hozzánk, és emelte a rendezvény színvonalát. A program intenzív lefolyása arra sarkall bennünket, hogy jövőre újból nekifussunk a 14. SULIBÖRZE megszervezésének. Addig is igyekszünk iskolánk éves pályaorientációs programjának második pillérét megvalósítani: tavasszal a 7. évfolyam számára 4 alkalmas csoportos pályaorientációs foglalkozás megszervezésével.